„Kicsit elébe mentem a búcsúzásnak”


Interjú

Kiss Llászló zenész


  • SOÓS TAMÁS MAGYAR NARANCS

  • 2020.05.23 20:50

Első szólólemezére készül az URH és az Európa Kiadó volt basszusgitárosa, aki az elmúlt évtizedekben Sydney-ben dolgozott 3D animátorként. Kiss Llacival a számvetésnek szánt lemezéről, az Európa Kiadóból történt távozásáról és az idén 40 éves URH esetleges feltámasztásáról is beszélgettünk.


Magyar Narancs: Milyen az élet most Sydney-ben? Kiss Llászló: Épp csak túl lettünk az erdőtüzeken, amikor kitört a járvány. A tűz alatt két hónapig nem láttunk kék eget, csillagokat, élőlények százmilliói pusztultak el. Borzasztó volt megélni azt a tehetetlenséget, hogy nincs hová menekülni a füst elől. A vírussal most ugyanez a helyzet. A halálozási arány egyelőre nálunk az egyik legalacsonyabb a világon, aminek azért is örülök, mert én már a veszélyeztetett kor felé közelítek. MN: Félsz? KL: Van esélye annak, hogy nem élem túl, ha elkapom, úgyhogy óvatosabb vagyok. Itthon ülök és gondolkodom. Úgy látszik, hogy nincs mese, elkezdődött a későbbre jósolt klímakatasztrófa. Először jöttek a minden eddiginél kegyetlenebb erdőtüzek, most pedig a járvány. A tudósok már elég régen azt jósolják, hogy dominószerűen fogják követni egymást a természeti katasztrófák, ha nem teszünk valamit. Az I’m Out c. számban még azt írtam, hogy nincs más megoldás, csak a globális sztrájk, amivel megállíthatjuk a klímakatasztrófa felé rohanó kapitalista gépezetet. És püff, erre beüt. Nem globális sztrájk, hanem egy globális járvány, amitől a rendszer kártyavárként látszik összeomlani. Ha ez a vihar nem dönti össze, akkor jön a következő, egészen addig, amíg nem reagálunk. Az a nagy tanulsága a járványnak, hogy nincs kormány, amely képes megvédeni minket a katasztrófáktól. Kezelhetik jobban-rosszabban az aktuális helyzetet, de a valódi megoldást hiába várjuk tőlük.

Kiss Llászló Fotó: Jesse Jaco

Arundhati Roy mondta, hogy most mind azon töprengünk, hogyan állíthatnánk vissza a járvány előtti helyzetet, pedig a legrosszabb, ami történhet, hogy ott folytatjuk a dolgokat, ahol abbahagytuk. Mint kihalással fenyegetett fajnak, ezt az ajándékba kapott pár hónap haladékot azzal kellene töltenünk, hogy megtaláljuk a kiutat, és radikálisan új gazdasági, politikai, technológiai szcenáriókat dolgozzunk ki a járvány utánra. MN: Te mivel töltöd az időd? Tudsz dolgozni a lemezen? KL: A tervet, hogy áprilisban hazamegyek Magyarországra, elkezdünk koncertezni és zenészeket keresni a lemezfelvételhez, most újra kell írni. Most demókat csinálok itthon, amiket meg tudok mutatni ausztrál producereknek és zenészeknek, hogy felvehessem velük a lemezt. Barabás Béci feljátssza távmunkában a saját részeit, mert nélküle nincs lemez. MN: Hogyan találtatok egymásra Barabás Bélával? KL: Húsz éve ismertük meg egymást, amikor a Freshfabrikkal turnézott Ausztráliában. Orszáczky Jackie-nél találkoztunk, aki mindkettőnk életében az atyai jó barát szerepét töltötte be. Összebarátkoztunk, és amikor visszajött Sydney-be megvédeni a kempóvilágbajnoki címét, nálunk lakott. Kézenfekvő volt, hogy őt keressem meg a dalaimmal. Nagyszerű gitáros, kölcsönös tisztelet és barátság van köztünk. Nekem fontos, hogy a barátaimmal zenéljek.


Szobakoncert Ausztraliaból


MN: Közösen írjátok a dalokat? KL: Közös munka zajlik, ami egyelőre az én ötleteimre épül. Megírom a dalvázlatot, az akkordmenetet, a struktúrát, amit Béci megtölt szólamokkal, grúvval, néhol szólókkal. Új ez a helyzet nekem, hiszen eddig húsz év alatt talán ha 5-6 számot írtam. MN: Meg kellett érned egy szólólemezre? KL: Ebben több dolog is közrejátszott. Amióta nem basszusgitáros vagyok egy zenekarban, elkezdtem gitározni, és gitáron lehet dalokat írni. Basszusgitáron nem igazán. 2017-ben volt egy szólókoncertem a Gödörben. Feldolgozásokat énekeltem, és a korábbiakkal ellentétben jól éreztem magam a mikrofonnál. Azóta többet éneklek. Egyébként későn érő típus vagyok, és az életem is most alakult úgy, hogy már nem dolgozom napi tíz órákat. Otthagytam a 3D animátori munkámat, és ettől az időm és a lelkem is felszabadult. MN: Miért? KL: Egyre kevésbé tudtam elrendezni a lelkiismeretemmel, hogy olyan reklámokon vagy filmeken dolgozzam, amelyeket károsnak vagy ostobának tartok. Másrészt elvesztettem az érdeklődésem az animáció iránt, márpedig egy animátornak állandóan frissítenie kell a tudását. Ezt én motiváció híján nem tettem meg, és jöttek a fiatalok, akik motiváltak, olcsók és gyorsak. Időközben a legfiatalabb gyerekem is befejezte az egyetemet, én pedig sokkal lejjebb adtam az igényeimből, így jóval kevesebb pénzből is kijövök. MN: Az Európa Kiadóban mennyire tudtad kiélni a dalszerzői ambícióidat? KL: Ami volt, azt ki tudtam. Mindig maximalista voltam, ha valamit nem éreztem elég jónak, inkább félretettem. Az URH és az Európa Kiadó is nagyon kreatív zenekar volt, és engem boldoggá tett, hogy a rám eső kreatív részt, a basszusgitározást megoldom. Benne volt az is, hogy nálunk az énekelte a dalt, aki írta, én viszont sosem éreztem magam kényelmesen a színpad közepén. Van, aki oda való, de nekem ez nem jött természetesen. MN: Kétnyelvű lesz a szólólemezed. Angolul mérges punkdalokat írsz, a magyar számok meglepően melankolikusak. KL: Ennek nyilván az az oka, hogy az angolom messze nem olyan mélységű, mint a magyarom. Ismerem annyira az idiómákat és a szlenget, hogy összerakjak egy jó szöveget, de a személyes lírához nyelvi mélység is kell. Ezért nem költőiek, inkább közéletiek az angol dalok. Ha zenekarban játszanék, kreatív társakkal, valószínűleg a magyar szövegekhez is másféle zene születne, de belőlem most ez jön, itt tartok az életemben. Van valami búcsúzáshangulat a dalokban. MN: Nem korai ez még kicsit? KL: Nem tervezem még meghalni, de a vége egyre kézzelfoghatóbb közelségbe kerül, és ha mégis megtörténne, akkor jobb, ha kész vagyok ezzel a lemezzel. Sok barátom ment el mostanában, és én is öregebb vagyok már, mint a szüleim valaha voltak. Ezért kicsit elébe mentem a búcsúzásnak. Nem volt ez koncepció, egyszerűen olyan szövegek születtek, mint amikor az ember számot vet az életével, és elmondja még, amit el akart, mielőtt lelép. Ha túlélem a dolgokat, és még mindig jönnek dalok, azok már talán vidámabbak lesznek.



Kép (Image) MN: Közösségi finanszírozásból készül a lemez. Nem akartál állami pénzre pályázni? KL: Pályáztam, de nem nyertem, és rájöttem, hogy jobb is így. A zene így a miénk maradhat, az enyém, és azoké, akik egyénileg támogatnak. Személyesebb, igazibb és szívközelibb az élmény. Nem baj, ha nincs rá annyi pénz, amennyi egy nagy produkcióra kéne, nem is kell, hogy úgy szóljon. És ha már független lett a finanszírozás, szeretném, ha a terjesztés is az lenne, és azokat érné el a zene, akiket valóban érdekel. Nekem, az életemnek ebben a szakaszában már nem a karrier vagy a siker a fontos. MN: Az Európa Kiadó sokféle felállásban létezett, de te szinte mindegyikben stabil pont voltál. Megviselt, amikor 2012 végén kikerültél a zenekarból? KL: Nem jó szájízzel ért véget a történet. Utána pár évig nem is beszéltünk Menyhárt Jenővel, de Magyar Péter (az Európa Kiadó egykori dobosa – S. T.) a halála előtt rám pirított, hogy ne cipeljek magammal ilyen terheket. Igaza volt, és mivel utána volt Jenő 60. születésnapi koncertje, ez így jól jött ki. Jó volt a színpadról felköszönteni Jenőt. Innentől az Európa Kiadó nekem már történelem. MN: Menyhárt Jenő azt mondta, hogy a 2013-as Annak is kell című lemez előtt Magyarországra kellett volna költöznöd, hogy megírjátok és begyakoroljátok az új dalokat. Ez nem volt opció? KL: Ha valóban felteszi nekem a kérdést, akkor valószínűleg nemet mondok, mert Ausztráliában lakik a gyerekem is, és félig-meddig ide is tartozom már. De nem tette fel. Ennél mélyebben viszont nem akarok belemenni, lezártuk ezt a történetet, felesleges bolygatni a múltat. MN: Az URH-t se bolygatnád? Az idén 40 éve alakult a zenekar. KL: Nemrég előkerült az egyetlen stúdiófelvételünk, ami eddig csak hallgathatatlan minőségben volt meg, ez viszont jobban szól. Olyan spontán és lendületes, amilyennek a régi URH-nak lennie kellett. Talán lehetne kezdeni vele valamit. Az emlékkoncertek viszont nem sikerültek igazán jól. Nem mertük bevállalni, hogy trióban szólaljunk meg, mindig voltak plusz zenészek, és ez felhígította a hangzást, elvette azt az erőt, amitől az URH jó volt. Jó lenne kipróbálni egyszer trióban is. Én benne lennék.


https://magyarnarancs.hu/zene2/kicsit-elebe-mentem-a-bucsuzasnak-128853




Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square