Mi a helyzet?!





2019. 07.

Mindannyian érezzük, hogy a dolgok nem jól alakulnak, van, aki kínkeservesen, van, aki kevesebb nehézséggel küzd, de egyre kevesebben vannak azok, akik hátradőlhetnek, és nyugodt, emberhez méltó életet képesek vinni. Egyre több a vesztes, növekszik a kilátástalanság, a tehetetlenség, egyre többen érzik az életük feletti ellenőrzést a kezükből kicsúszni. A létbizonytalanság, a szorongás és a félelem elszigeteltté, kiszolgáltatottá tesz, instabillá, az indulatok pedig csatornákat keresnek, ahol levezettethetnek. Ez pedig kapóra jön a hatalmon levőknek, akik készen állnak a csatornákkal, készen álnak, hogy megmondják, kit lehet okolni, kit kell gyűlölni, kitől kell félni.

Az indokolt indulatokra így rosszabbnál rosszabb válaszok születnek – ezek nemhogy a megoldáshoz nem vezetnek közelebb, de a gyűlöletspirál előbb-utóbb még háborúhoz is vezet.

Ezért nagyon fontos, hogy azon dolgozzunk, hogy megértsük, hogy mi is történik. Hogy megértsük, hogy a mai helyzetben a hatalom által gerjesztett megosztottság, a gyűlölködés a legnagyobb akadálya annak, hogy együtt megtaláljuk a megoldást.

Hogy állunk?

Két alapvető trend látszik meghatározni a korszakot, amiben élünk. Az egyik a klímaváltozás, a másik a folyamat, ami a politikai-gazdasági válságoktól, a demokrácia kiüresedésén keresztül, a fasizálódás és a háború felé vezet.

A kapitalizmus végjátékát éljük, ami a rendszer logikájából következve vezet a fasizálódás felé. A monopolizálódott nagytőke a befektetések kockázatainak minimalizálása, és a profit maximalizálása érdekében egyre szélesebbkörű, végcélként totális kontrollra törekszik a társadalmi döntések, a munkaerő és a fogyasztás fölött. És minthogy a hatékonyság evolúciós és lényegi jellemzője, nem válogat az eszközökben.

Maga Orwell figyelmeztetett egy interjúban már halálos betegen, hogy a rettegett disztópia, amit az 1984-ban leirt, nagyon is valóságos szcenárióvá válhat - ha hagyjuk.

(A technológia például kétélű fegyver, felszabadíthat, de ugyanúgy alkalmazható totális elnyomásra is. Azzal, hogy a kommunikáció lényegében globálissá, ingyenessé és valós idejűvé vált, feladtuk a személyes adataink – a privát életünk fölött való ellenőrzést. Minden kommunikációnk, internetes aktivitásunk, pénzügyi tranzakciónk, egészségügyi adataink, közlekedésünk tárolva van, és fogalmunk sincs, hogy hol, és hogy ki férhet hozzá. Hiába gondoljuk, hogy nincs semmi titkolnivalónk, teljesen kiszolgáltatottá váltunk – az adatok tudtunk nélkül változtathatók (a biteken nem maradnak ujjlenyomatok), lévén, hogy semmiféle ellenőrzésünk nincs fölöttük, bármikor bekerülhet néhány terroristagyanús üzenet, gyerekpornó vagy drogüzlet egy kényelmetlenné vélt személy adatai közé. Aki akar, hihetetlenül egyszerűen és gyorsan tudhat meg rólunk többet, mint akár a legközelebbi barátunk, családtagunk, vagy akár saját magunk. Az amerikai elnökválasztáskor és a Brexit szavazáskor láthattuk, hogy mindez milyen hatékonysággal használható fel – ellenünk. Egyetlen esélyünk maradt arra, hogy visszaszerezzük az ellenőrzést: egy olyan rendszer, egy olyan törvényhozás, amelyik valóban a mi érdekeinket képviseli.)

A kapitalizmus egyik belső ellentmondása tehát, hogy a béreket (mint az egyik legjelentősebb költségtényezőt) a maximum profit érdekében egyre csökkenti. Ezt eddig a munkaidő növelésével, vagy nők (és gyerekek) alkalmazásával, vagy legutóbb a gyártás fejlődő országokba történő kihelyezésével érték el. Vagy, - és az elkövetkezendő évtizedben ezt fogjuk egyre inkább látni- gépesítéssel, automatizálással. Mindegyik esetben egyre kevesebb bér kerül kifizetésre, ez viszont a vásárlóerő, a piac csökkenésével jár. A munkanélküli csak a legszükségesebbekre fog költeni, a hajléktalan még kevesebbet. Az eladások csökkennek, nincs értelme befektetni, nem indulnak új vállalkozások, a meglevőket racionalizálják, ettől a foglalkoztatottság méginkább csökken, még kisebb lesz a vásárlóerő, és kész a válság. Igazából már régen eljutottunk oda, hogy a fizetések nem fedik le a megkivánt fogyasztást, a megoldás erre időlegesen a hitel lett. De ez a hitel már csak fogyasztásra van, nem befektetésre. Aztán amikor ezek a hitelek is tömegesen bedőlnek, akkor a kormányokon a sor, hogy kihúzza a bankokat a szarból – az adófizetők pénzéből. Logikusan, egyre nagyobb válságok várhatók, egészen addig, amíg aztán már senki sem lesz képes a rendszert újra talpraállítani, a vezetés hitelét veszti, hatalmi űr keletkezik. A másik oldalon pedig megteremtődik a fasizmus tömegbázisa: a középréteg elvékonyodik, a lecsúszott, egzisztenciáját vesztett tömeg pedig ideális alanya a demagóg, gyűlöletkeltő politikának.

(Nagyon beszédes az alanyi jogon járó alapjövedelem gondolata, amit fejlett gazdaságokban még ultrakonzervatív közgazdászok is megfontolandónak tartanak. A rendszer fizet, csak, hogy fogyaszthass. Ez azt mutatja, hogy egy igazságos elosztási rendszerben a ma dolgozók töredéke is képes lenne eltartani a társadalmat, hogy a foglalkoztatottság mesterségesen van magasan tartva, az elvégzett munka nagy része egyszerűen értelmetlen robot, az alkotómunkához semmi köze. Bár az alanyi jogon járó alapjövedelem maga csak tüneti kezelés, a bérrabszolgaságtól, és a létbizonytalanságtól való akár csak részleges megszabadulás is az amúgyis elkerülhetetlen változások egyik katalizátora lehet.)

A másik belső ellentmondás az a karakterisztikus jelenség, hogy a kapitalizmus nem létezhet növekedés nélkül. A rák, vagy a pilótajáték (Ponzi-scheme) kínálkozik találó analógiának. Növekedés nélkül az egész rendszer összeomlik. (Vannak, akik szerint létezhet kapitalizmus növekedés nélkül, de a gyakorlatban azt látjuk, hogy minden gazdaság sikerességének a mutatója a növekedés. A GDP 3 százalékos növekedése alatt pedig már egyenesen válságról beszélnek.) A növekedés azonban, lévén, hogy egy bolygón élünk, ahonnan egyelőre még nincs kiút, most már inkább előbb, mint utóbb, eléri a határokat. A határ ebben az esetben a bolygó képessége az ember által élhető körülmények fenntartására. A bolygó itt van már pár milliárd éve, és itt is lesz még pár milliárd évig, de az az (egyensúlyi) állapota, amiben a homo sapiens létezni képes, rendkivül borulékony. A Földnek pár Celsius fokos hőmérsékletváltozás meg se kottyan, és a katasztrófák kipusztitotta fajok helyébe pár százezer év alatt majd mások lépnek, - az emberiség csupán a saját létfelteteleit teszi tönkre. Ezt látjuk most egyre gyorsuló ütemben megvalósulni.

Ezért jutnak aztán egyre többen arra a következtetésre, hogy zöld kapitalizmus, barátságos kapitalizmus, fenntartható kapitalizmus nem létezik. A rendszernek, mint a ráknak, lényegi tulajdonsága a növekedés, akár a gazdaszervezet pusztulása árán is. Egyszerűen, ha nem növekszik, akkor az nem rák. És nem kapitalizmus.

(Az emberi tevékenyég okozta klimaváltozás ma már tény. Annak nevezhetjük, ha a témával foglalkozó szakemberek 98 százaléka egyetért azzal, hogy az. És mennyire beszédes, hogy az a néhány ún. klímatagadó mennyire túl van exponálva a rendszer által ellenőrzött médiában. És hogy az egyikük most még amerikai elnök is lett, az mindent elárul a rendszerről.

Egyébként meg hogy humbug-e klímaváltozás vagy sem, a vita olyan, mint amikor a felek a vonatsínek között vitatkoznak arról, hogy jön-e a vonat vagy nem. )

Van jobb, mint a kapitalizmus?

A kapitalizmus nem jó vagy rossz. Volt, amikor az volt a progressziv, de mára elérte azt a fázist, amikor nemcsak hogya fejlődés kerékkötője, de veszélyt jelent az emberiség jövőjére ökológiai és társadalmi szempontból is. Klímakatasztrófa és fasizmus, ez látszik következni belőle. Nem nekem kell jobbat tudnom, hanem nekünk mindannyiunknak közösen. Nem egy ember fogja kihúzni a szarból a világot, hanem egy olyan társadalmi berendezkedés, amelyik pozitív szelekcióra van beállítva, amelyik használja a tömegek bölcsességét, és támogatja az egyén kreativitását egyszerre. És ennek az új rendszernek a kialakítása, az erről való gondolkodás és párbeszéd igazából a legfontosabb dolgunk. Nem a kész választ kell keresni, (az új társadalmi formát sem kitalálni fogják, hanem organikusan kialakul, kifejlődik), hanem azt az irányt és működési formát, amelyik garantálja, vagy legalábbis preferálja a lehető legszélesebb társadalmi képviseletet, együttműködést, igazságosságot, ami rugalmasan képes a technológia új eredményeit mindenki (beleértve természetesen a környezetet is) szolgálatába állitani. Olyan környezetet kell építeni, amiben a jó magok nőhetnek, a rosszak meg elhalnak.

Azt gondolom, hogy csak valamiféle demokrácia képes a társadalmat és annak a tagjait pozitív irányba motiválni, ahol az egyén azért vállalja a felelősséget a saját és az össztársadalmi döntésekért egyszerre, mert azokban valódi szerepe van. Azt gondolom, hogy valamiféle granuláris demokrácia lesz a megoldás, ahol az emberek ahelyett, hogy valamiféle központi döntéshozó szervbe delegálnának képviselőket, akik központi döntéseket hoznak helyi kérdésekben, inkább helyi döntéseket hoznak helyben, személyesen, direkt módon vesznek részt azokban. Elvégre helyben, maga körül mindenki tudja, hogy mi a jó döntés, mindenki személyesen is ismerheti azt, akinek a kezébe adja a helyi döntések jogát, és azonnal leválthatja, ha az a bizalomra méltatlannak bizonyul. Ilyen helyi szerveződések azután organikusan alkothatják meg a teljes rendszert, amiben talán van valamiféle központi ellenőrző autoritás, talán nem is lesz rá szükség. Nevezzuk ezt emergens demokráciának. (Az emergencia az a jelenség, amikor a részek összege nagyobb lesz, mint az összetevők. Mint a hangyabolyban, vagy a méhkaptárban, ahol az egyszerűrészdöntések “összege” egy magasan szervezett, magasabbrendű társadalmi működést ad ki.) Igy kifejlõdhet egy magasan szervezett társadalom az egyének vállalt, és felelős döntéseinek összegződése során.

A történelemben a nagy társadalmi változásokat mindig az új technológiák megjelenése indukálták. A mostanában soha nem látott tempóban fejlődő technológiára épül majd az új társadalom, az újfajta gazdaság, ahol a termelő erő már nem a munka, hanem az információ lesz. A termelésben új kollaboratív formák fejlődnek ki a hálózatokon szabadon megosztott információra építve (open source, crowd sourcing), az értékesítést és elosztást is átformálják a hálózat adta lehetőségek (peer to peer). És ami a legnagyobb változást jelenti: az információ nem beárazható, nincs pénzben kifejezhető értéke. Egy file-ról akárhány tökéletes másolat készülhet. Ha a gazdaság a szabad információra épül, nincs csereérték, nincs piac, megosztás van, és együttműködés. A (közel)jövő szabadságharca az információ szabadságáért fog folyni, a csataterektehát valószinűleg az adatbázisok és hálózatok védelmi rendszerei lesznek.

Mi látszik ma a jövőből?

Az utópia és a disztópia is benne van a pakliban, (pontosan emiatt nem ülhetünk ölbetett kézzel).

A hálózatok, az internet kifejlődése, a processzorok/adattárolók árának és teljesítményének fordítottan arányos és exponenciális csökkenése/növekedése, az információ ingyenes, globális és valós idejű hozzáférhetősége áll a forradalom mögött. A kommunikáció lényegében már ingyenes, időben és térben korlátlan.

Paradigmaváltás várható az oktatásban, szinte bármilyen információhoz hozzájuthatunk ingyen, kurzusokat végezhetünk el, nagynevű egyetemek osztják meg tananyagaikat, öntanító közösségek ezrei között válogathatunk online.

Az gyógyításban fejlett diagnosztikai eszközök és eljárások válnak egyre olcsóbbá, és tömegesen, mindennaposan hozzáférhetővé. És az itt nyert adatokkal hatalmas online adatbázisokban keresgélhetünk, vagy önsegítő csoportokban a világ minden tájáról oszthatunk meg tapasztalatokat, kaphatunk tanácsokat. Közel az ideje a mesterséges intelligenciát használó online gyógyításnak, ami hihetetlen mennyiségű információ felhasználásával valószínüleg pontosabban, gyorsabban és főleg olcsóbban jut jobb eredményre, mint egy túlterhelt körzeti orvos. És megint csak, a szaporodó self help közösségekhez lehet fordulni, ahol a hasonló problémákkal kűzdőkkel oszthatjuk meg a tapasztalatainkat, kaphatunk tanácsokat.

A közlekedésben szállításban az intelligens járművek és utak hoznak változást nemsokára. Az önvezető járművek már most összehasonlíthatatlanul jobb baleseti statisztikákat produkálnak bármilyen emberi sofőrnél. A hatalmas és valós idejű adatbázisokat kezelni képes mesterséges intelligencia segít egy sokkal ésszerűbb forgalomszervezéshez, ami rengeteg időt, és ami még fontosabb, energiát takarít meg.

Ki tudja, milyen közel van már az a technológia, ami korlátlan, tiszta és ingyen energiát biztosít. A megújuló források már olcsóbbak a fosszilisaknál, és napról napra hatékonyabbak lesznek. A fúziós atomenergia, a szobahőmérsékleten történő szupravezetés bármelyik pillanatban valósággá válhat.

A világban komoly követőtábora van a bitcoinnak, az elektronikus valutának, ami most még nem igazán használatos a mindennapokban, de megajándékozta a világot a blockchain technológiával, ami, ha a még létező hiányosságait kiküszöbölik, az internet és a hálózatok mai formáját fogja alapjaiban megváltoztatni: a hatalmas központi szerverek helyét maga a hálózat fogja átvenni, a forgalom decentralizált és központilag ellenőrizhetlen lesz.

De fordulhat a jövő sötétre is. Ugyanaz a technológia alkalmazható az egyén feletti totális, valósidejű és állandó ellenőrzésre, irányításra, manipulálásra, totális elnyomásra.

Ahol a hatalom gyakorlása átlátszó, és nyitott, az egyén élete pedig privát, az a demokrácia. Amikor az egyén élete átlátszó, és a hatalom szekretív, az a zsarnokság.


Mi a dolgunk, mit tehetünk?

Hogy a fenti kettő közül melyik jövőt akarjuk a jövő generációknak, nyilván nem kérdés. A helyzet, amiben élünk, adott, ebben kell léteznünk, és ebből kell a lehető legjobbat kihozni. Ehhez nem a jószándék hiányzik, hanem az együttműködés. Az uralkodó hatalomtechnika a megosztásra épül, a létező társadalmi feszültségek csatornázására, a különböző csoportok egymás ellen fordítására. Ez ellen kell tenni minden lehetséges alkalommal – a személyes szférát beleértve. De még a legprogresszívebbeknek is meg kell érteniük, hogy az indulatokat a gazdag 1 százalék, vagy valamiféle homályos, meghatározhatatlan konspratív elit felé csatornázni nem vezet közelebb a megoldáshoz. Sőt. Persze hogy van egy réteg, amelyik a rendszer haszonélvezője, és mint olyan, természetesen a rendszer mindenáron való fenntartásában érdekelt, de csupán lecserélni az elitet nem a megoldás. A nagytőkések, a politikusok, a vezetők, a bankárok is csak csavarok a gépezetben, akiket, ha nem működnek a rendszernek megfelelően, azonnal lecserélnek.

Ugyanúgy, ahogy mi mindannyian a rendszer részei vagyunk. Tőkések is vagyunk: amikor a megtakarításaink kamatoznak, vagy a részvényeink hozamot hoznak, vagy a nyugdíjalapunkat befektetők kezelik – minden fillérért, amit munka nélkül keresünk, valaki más dolgozik meg. Ahogyan mi is, amikor dolgozók vagyunk: munkánkkal a bérünkért valaki más nyereségét termeljük meg. A nagytöbbségünknek persze a hálátlan szerep jutott – ebben a rendszerben egy győztesre vesztesek ezrei jutnak. De ha felismerjük a szerepünket, - ami ebben a rendszerben a munka és a fogyasztás - akkor tudhatjuk, hogy mi az, amit tehetünk. A rendszer nem működik fogyasztók nélkül. A piacnak hatalma van. Mindannyian hatalmat gyakorolunk a saját forrásainkról szóló mindennapi döntéseinkkel. A mindennapokra forditva: fogyaszthatunk tudatosan. Költsünk csak arra, ami valóban szükséges, próbáljuk kivonni magunkat a marketing/reklám befolyása alól. Ami egyébként nem is olyan könnyű, mint gondoljuk, nem véletlen, hogy a termékek marketing költségei már gyakran meghaladják az előállításra fordítottakat. Mindenesetre, minél hamarabb dobjuk ki a tv-nket.


Amit veszünk, az legyen minőség, legyen valódi, időtálló érték. Kerüljük a nagyipari termékeket, támogassuk a helyi kisvállalkozókat, az őstermelőket, még ha drágábbak is. A kicsik termékei egyébként általában azért drágábbak, mint a nagyipari tömegcikkek mert nem zsákmányolnak ki ipari méretekben senkit, se embert, se állatot, se a természetet. Keresni, és támogatni kell azokat az új kezdeményezéseket, amik a környezetre tekintettel termelnek, amik káros termékeket váltanak ki, és az egyetlen esélyük a túlélésre a nagyiparral szemben, ha elég tudatos támogató áll mögéjük. És ezek a folyamatok öngerjesztőkké válhatnak abban a pillanatban, amikor a kritikus tömeget elérik, mint amikor a tőzsdén a gerjesztett kereslet felveri az árakat.

Tartsuk a megtakarításunkat, a nyugdíjunkat olyan bankban, amelyik nem fekteti azt fosszilis energiába. Használjunk olyan energiaszolgáltatót, amelyik megújuló forrásokat von be aktívan, és megint csak, nem fektet olajba, szénbe, gázba. Szavazzunk a pénztárcánkkal, a nagytőke csak arra figyel oda igazán.


Általánosságban: aktivan keresni kell a lehetőségeket, az progresszív kisvállalkozásoknak általában nincs pénzük marketingre. Egyénileg az a dolgunk tehát, hogy minden döntésünk tudatos legyen, hogy segítsünk elérni a kritikus tömeget. (Ami egyébként meg is volna, ha nem lennének az ilyen mozgalmak és a társadalom maga is fragmentálva, megosztva, elszigetelve.)

Az aktivizmus annyi, mint aktívnak lenni. Gondolkodni, tanulni, kutatni, vitatkozni, nyitottnak lenni, megoldást keresni. Közösséget alakítani, részt venni, hozzájárulni. Demonstrálni is van értelme – nem, mintha egy tüntetés megváltoztatna bármi lényegit, az értelme inkább a közösségteremtés, tudatosuljon, hogy nem vagyunk egyedül azzal, amit gondolunk. Ezért már érdemes tüntetni.

Tanulni kell, nyelvet, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a helyi médiának, hogy kapcsolatba kerülhessünk a világban azokkal, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, vagy vitázni azokkal, akik másképpen. Rengeteg okos ember, kreativitás és tudás, mind megtalálható a mainstream médián kívül a neten. Fontos megérteni az új technológiák lényegét, gondolkodni, és hozzájárulni, amihez tudunk, átvenni, felhasználni, amit már kitaláltak. Megtanulni kódot írni, open source software-t, encryption-t használni. Sose volt érvényesebb, mint ma, hogy a tudás hatalom, és sose volt még ez a tudás ennyire egyszerűen elérhető. A változások elkerülhetetlenek, és talán már a sarkon vannak, de hogy aztán ezek pozitív változások legyenek, ahhoz nekünk felkészülten, tudással, koncepcióval, elméleti infrastruktúrával kell őket várni. Ki kell alakítani azt a kultúrát, amiben az új rendszer csírái termőtalajra eshetnek.



A kultúra pedig Thomas Mann óta attól van, hogy művelik, nem attól, hogy beszélnek róla.

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square